Marketing Diamond Awards díjat kapott a Grand Opening és a Kabala Kaland

Büszkén és hatalmas örömmel jelentjük be, hogy Grand Opening eseményünk mellett a Kabala Kaland rajzpályázatunk is Marketing Diamond Awards kitüntetésben részesült.

A Grand Opening esemény a „Rendezvények és esemény alapú aktivációk” kategóriában zsebelte be a díjat. Ez a díj nemcsupán egy elismerés, hanem egyértelmű bizonyíték arra is, hogy az ETO Park sokkal több, mint egy bevásárlóközpont – egy valódi élményközpont, ahol a vásárlás mellett tartalmas programok várják a látogatókat, és egy összetartó közösség is épül.

Az eseményt azzal a céllal hoztuk létre, hogy méltó módon ünnepeljük meg az ETO Park teljes megújulását, és egy olyan napot szervezzünk, amely minden résztvevő számára felejthetetlen marad. A programok között izgalmas aktivitások, látványos sztárfellépések és közösségi élmények kaptak helyet, mindezt értetek hoztuk létre, hiszen ti vagytok azok, akik igazán élettel töltitek meg ezt a teret.

A siker kulcsa nemcsak a gondosan megtervezett programokban rejlett, hanem abban is, hogy ti, a látogatók, az üzletek és a szervezők egy közös célért dolgoztatok: azért, hogy az ETO Park Szolgáltató & Élményközpont egy pezsgő, családbarát és élményekben gazdag központtá váljon.

A Kabala Kaland kampány az „Imázs, márkaépítés” kategóriában aratott osztatlan sikert, a zsűritagok egyértelmű elismeréssel jutalmazták.

Az ETO Park Szolgáltató & Élményközpont célja mindig is az volt, hogy egy igazi közösségi térként működjön, ahol a vásárlás mellett színes élményekkel is gazdagodhatnak kicsik és nagyok egyaránt. Ennek szellemében hívtuk életre a Kabala Kaland rajzpályázatot, amely nem csupán egy kreatív rajzverseny volt, hanem egy olyan kezdeményezés, amely közelebb hozta a gyerekeket és családokat az ETO Park világához.

A kampány során 6-14 éves gyermekek alkotásain keresztül kerestük azt a kabalafigurát, amely méltón képviseli az élményközpont egyedi hangulatát. A rengeteg fantasztikus pályamű közül végül nehezen, de döntés született. Az első három helyezett műve a Grand Opening eseményünkön mutatkozott be. Az abszolút nyertes Német Dániel kabalája, akit ETORex névre keresztelt, azóta életnagyságú kabalaként is bemutatkozott – ezzel egy új fejezetet nyitva az ETO Park történetében!

Hálásan köszönjük minden résztvevőnek, támogatónknak és látogatónknak, hogy együtt formáltuk és formáljuk folyamatosan az ETO Parkot még színesebbé és közösségibbé!